7. Fejezet
Sziasztok!Még így suli időben is sikerült elkészülnöm az újabb fejezettel, igaz, nem lett annyira hosszú, mint az eddigiek, de még ezt a keveset is csak nehezen tudtam összedobni. Ígérem, ha ez az év eleji hajsza abbamarad, akkor összekapom magam! ^^ Addig is jó olvasást! ;)
A kezem a levegőben van, meg sem merek mozdulni. A csapzott hajú férfi, remegő kézzel szegezi a pisztolyát a szívemnek. Szemében ádáz fény csillog, elég egy rossz mozdulat és az életemnek vége. A szoba vízben áll, rajtam kívül még két férfi és az ájult Elyse néni van a szobában. A
nénikém az ágyon fekszik, arca a plafon felé néz, halántékán látni a szivárgó
vért, ahol valami keménnyel leüthették. A másik férfi rászegezi a pisztolyát és
gúnyosan mosolyog rám.
- Nálad van? – kérdezi mély hangján. Vállig érő, fekete haján megcsillan az izzadtság.
- M-micsoda? – kérdezek vissza, hangom remeg a félelemtől.
- Ne játszd itt az eszed! – rivall rám a másik férfi, keze megvonaglik a pisztollyal együtt, amelyet rám szegez. – Tudjuk, hogy nálad van te kis…
- Chris – szól a másik nyugodtan a társára. – Nyugi. Hiszen ez a kishölgy még csak most jött, az sem biztos, hogy itt lakik. Miért nem invitálod beljebb beszélgetni?
- Nem szórakozni jöttem ide Andy! – szűri a fogain keresztül a másik. Jobb szeme barna, a bal pedig kék. Ilyet nem gyakran látni. – Szerezzük meg végre azt a szart és tűnjünk el innen!
- Erőszakkal nem mindig jutsz előbbre. – jön közelebb a másik, az Andy nevezetű.
- Akkor meg mi a fenéért ütötted le a nyanyát? – kapja hátra a fejét Chris.
- Ő nem volt hajlandó együttműködni. – mondja rideg nyugalommal Andy, majd küld felém egy gúnyos mosolyt. Fekete, hosszú ujjú pulcsit visel és egy fekete farmert. Mindketten tetőtől talpig feketében vannak. – Nos, kislány? – folytatja Andy. Alsó ajkában egy sötét fémkarikát fedezek fel. Haját kisöpri a szeméből, de a tincsek makacsul visszahullnak. Úgy tűnik, ez őt nem zavarja. – Van kedved beszélgetni?
Nyelek egy nagyot. A térdeim annyira remegnek, örülök, hogy még állok a lábaimon. Az a szó, hogy félelem egy elég gyenge kifejezés arra, amit most érzek. A levegőt úgy kapkodom, mintha fuldokolnék, a tekintetem örökösen Elyse nénire vándorol.
Kérlek, Istenem add, hogy ne legyen komolyabb baja!
- M-mit akarnak t-tőlünk? – kérdezem remegő hanggal.
Az Andy nevet viselő elmosolyodik. Kezét felemelve jelzi a társának, hogy engedje le a fegyvert. Az nagy nehezen, de leengedi, bár keze még mindig vadul remeg. Olyan benyomást kelt, mint egy őrült. Andy elém lép és míg én lassan leengedem a már görcsölő kezemet, addig a farmerzsebéből elővesz egy összehajtott papírlapot. Kihajtogatja, és felém nyújtja. Egy pillanatra még a szívem is megáll a dobogásban. A lapon egy fénykép van, egy nő nyakáról, melyen ott lóg a Harry-től kapott nyakláncom. Kerek szemekkel nézem a képet. Mi ez az egész?
- Látom, felismered. – mosolyog rám Andy.
- Én nem… n-nem tudom, hogy mi ez… - kezdek el dadogni, de belém fojtja a szót.
- Fölösleges tagadnod. Láttam az arcodon, hogy felismerted. Ne akarj átvágni. Elég jó emberismerő vagy. Ezzel csak azt éred el, hogy hamarabb kapsz golyót a fejedbe. – hajtja újra össze a papírt.
- Ha-hamarabb? – kezdek el zihálni, a pulzusom az egekbe szökik. Andy halkan felnevet.
- Csak nem gondoltad, hogy életben hagyunk? Na, gyerünk! Mutasd, hol a nyaklánc! A pisztolyt egy kattanással bebiztosítja, majd a fejemnek szegezi, fejével pedig a nappali felé bök. Engedelmesen megfordulok, ügyelek rá, hogy semmi hirtelen mozdulatot ne tegyek.
Valamit ki kell találnom. Különben meghalok. Értesítenem kell valakit arról, hogy mi folyik itt. Hívni a zsarukat. Vagy Zayn-t vagy akárki mást…
A telefonom a szobámban van az ágyon, ahol tegnap hagytam. Ha ott eddig ezek még nem jártak és a telefonom nem esett a víz áldozatául, akkor talán tudok egy hívást küldeni. De ha nem…
Átgázolok a nappalin, a vízben eléggé meg kell emelnem a lábamat, hogy tudjak haladni. Igyekszem elkerülni a nyakam környékét és még csak a gondolatát is kiűzni a fejemből, hogy az a nyaklánc, amit ez a két pasas keres, most itt lóg a nyakamban. Nagy nehezen kinyitom a szobám ajtaját és tekintetemmel egyből megkeresem a telefonomat. Ugyanott van, ahol reggel hagytam. Az ágyon, félig a takaró alatt. A vízben alig egy-két ruhám úszkál és a földön hagyott dolgaim. Ceruzák, papírok, könyvek… néhány körömlakk…
Az ágyamhoz megyek, miközben vízcsobogás jelzi, hogy a két alak megállt az ajtóban. A kezemmel a telefonomra tenyerelek, majd teljesen ráhasalok az ágyra. Úgy teszek, mintha felhúznám a kezemet, hogy meg tudjak támaszkodni, de közben jól láthatóvá teszem a telefonom képernyőjét. A szabad kezemmel az ágy szélénél kezdek matatni, hogy azt higgyék, keresek valamit. A telefonom képernyője az üzeneteimet mutatta az utolsó pedig az volt, amit reggel küldtem Zayn-nek. Egyből az ő nevére nyomtam rá és a telefon már hívta is.
- Mi tart ennyi ideig? – hallottam meg magam mögött Andy hangját.
- Egy pillanat – felelem a hangomat még most sem sikerült visszaállítanom a normálisra.
A telefonban nagyon halkan, de meghallom Zayn hangját. Nem tudom megfejteni, mit mond, de miután meghallom a nevemet, rájövök, hogy ez nem a hangrögzítő.
- Segíts – suttogom a telefonba elég halkan, de remélem, hogy meghallja. Hallom, ahogyan a nevemet ismételgeti. Lemászom az ágyról, kiegyenesedem és a telefont az ágy szélére húzom.
- N-nincs itt – fordulok meg remegő hanggal.
- Mi az, hogy nincs itt?! – bődül fel Chris.
- N-nem tudom. Eltűnt. Mikor reggel megnéztem még itt volt… - motyogom.
Chris megindul előre, Andy pedig meg sem próbálja visszafogni. A pasas nekem esik, kezével megragadja a dzsekimet és hátralök.
Először az ággyal találkozom, majd lecsúszok róla és a fejem a víz alá merül. Nem vettem időben levegőt és a nyitva maradt számon keresztül is nyelem a vizet. Kikapom a fejemet a víz alól és köhögésbe kezdek, miközben megkapaszkodom az ágyban, hogy fel tudjak állni. Éppen kiegyenesednék, mikor Chris talpa találkozik a hátammal. A gerincem egy roppanó hangot hallat, majd nekiesek a szemben lévő ablaknak és elvesztem az egyensúlyomat. A víz újra a mellkasomig ér, de szerencsére most nem nyelek belőle.
- Hol a nyaklánc?! – üvölti Chris. – Tudom, hogy tudod, hol van! Add ide!!
Keze csattan az arcomon, mire könnyek szöknek a szemembe. Nincs is időm észhez térni, máris kapom a második pofonomat egy újabb üvöltés közepette.
- Add ide!! Kicsordulnak a könnyeim, miközben Chris a copfomnál fogva rángat fel a földről, cibál a szoba közepére és lök ismételten a vízbe. Mikor már másodszorra lemerülök, igyekszem addig ott maradni, ameddig csak bírok. A víz enyhíti a pofonok okozta fájdalmat és még a könnyeimet is letörli. Egészen addig tartogatom a levegőt, míg Chris a dzsekimnél fogva fel nem rángat.
A szoba közepén térdelek, zihálok és remegek egyszerre. Ahogy felemelem a fejem, a tekintetem találkozik Andy pisztolyával. A pisztolycső egyenesen rám mered, Andy ujja a ravaszon van.
- Nálad van? – kérdezi mély hangján. Vállig érő, fekete haján megcsillan az izzadtság.
- M-micsoda? – kérdezek vissza, hangom remeg a félelemtől.
- Ne játszd itt az eszed! – rivall rám a másik férfi, keze megvonaglik a pisztollyal együtt, amelyet rám szegez. – Tudjuk, hogy nálad van te kis…
- Chris – szól a másik nyugodtan a társára. – Nyugi. Hiszen ez a kishölgy még csak most jött, az sem biztos, hogy itt lakik. Miért nem invitálod beljebb beszélgetni?
- Nem szórakozni jöttem ide Andy! – szűri a fogain keresztül a másik. Jobb szeme barna, a bal pedig kék. Ilyet nem gyakran látni. – Szerezzük meg végre azt a szart és tűnjünk el innen!
- Erőszakkal nem mindig jutsz előbbre. – jön közelebb a másik, az Andy nevezetű.
- Akkor meg mi a fenéért ütötted le a nyanyát? – kapja hátra a fejét Chris.
- Ő nem volt hajlandó együttműködni. – mondja rideg nyugalommal Andy, majd küld felém egy gúnyos mosolyt. Fekete, hosszú ujjú pulcsit visel és egy fekete farmert. Mindketten tetőtől talpig feketében vannak. – Nos, kislány? – folytatja Andy. Alsó ajkában egy sötét fémkarikát fedezek fel. Haját kisöpri a szeméből, de a tincsek makacsul visszahullnak. Úgy tűnik, ez őt nem zavarja. – Van kedved beszélgetni?
Nyelek egy nagyot. A térdeim annyira remegnek, örülök, hogy még állok a lábaimon. Az a szó, hogy félelem egy elég gyenge kifejezés arra, amit most érzek. A levegőt úgy kapkodom, mintha fuldokolnék, a tekintetem örökösen Elyse nénire vándorol.
Kérlek, Istenem add, hogy ne legyen komolyabb baja!
- M-mit akarnak t-tőlünk? – kérdezem remegő hanggal.
Az Andy nevet viselő elmosolyodik. Kezét felemelve jelzi a társának, hogy engedje le a fegyvert. Az nagy nehezen, de leengedi, bár keze még mindig vadul remeg. Olyan benyomást kelt, mint egy őrült. Andy elém lép és míg én lassan leengedem a már görcsölő kezemet, addig a farmerzsebéből elővesz egy összehajtott papírlapot. Kihajtogatja, és felém nyújtja. Egy pillanatra még a szívem is megáll a dobogásban. A lapon egy fénykép van, egy nő nyakáról, melyen ott lóg a Harry-től kapott nyakláncom. Kerek szemekkel nézem a képet. Mi ez az egész?
- Látom, felismered. – mosolyog rám Andy.
- Én nem… n-nem tudom, hogy mi ez… - kezdek el dadogni, de belém fojtja a szót.
- Fölösleges tagadnod. Láttam az arcodon, hogy felismerted. Ne akarj átvágni. Elég jó emberismerő vagy. Ezzel csak azt éred el, hogy hamarabb kapsz golyót a fejedbe. – hajtja újra össze a papírt.
- Ha-hamarabb? – kezdek el zihálni, a pulzusom az egekbe szökik. Andy halkan felnevet.
- Csak nem gondoltad, hogy életben hagyunk? Na, gyerünk! Mutasd, hol a nyaklánc! A pisztolyt egy kattanással bebiztosítja, majd a fejemnek szegezi, fejével pedig a nappali felé bök. Engedelmesen megfordulok, ügyelek rá, hogy semmi hirtelen mozdulatot ne tegyek.
Valamit ki kell találnom. Különben meghalok. Értesítenem kell valakit arról, hogy mi folyik itt. Hívni a zsarukat. Vagy Zayn-t vagy akárki mást…
A telefonom a szobámban van az ágyon, ahol tegnap hagytam. Ha ott eddig ezek még nem jártak és a telefonom nem esett a víz áldozatául, akkor talán tudok egy hívást küldeni. De ha nem…
Átgázolok a nappalin, a vízben eléggé meg kell emelnem a lábamat, hogy tudjak haladni. Igyekszem elkerülni a nyakam környékét és még csak a gondolatát is kiűzni a fejemből, hogy az a nyaklánc, amit ez a két pasas keres, most itt lóg a nyakamban. Nagy nehezen kinyitom a szobám ajtaját és tekintetemmel egyből megkeresem a telefonomat. Ugyanott van, ahol reggel hagytam. Az ágyon, félig a takaró alatt. A vízben alig egy-két ruhám úszkál és a földön hagyott dolgaim. Ceruzák, papírok, könyvek… néhány körömlakk…
Az ágyamhoz megyek, miközben vízcsobogás jelzi, hogy a két alak megállt az ajtóban. A kezemmel a telefonomra tenyerelek, majd teljesen ráhasalok az ágyra. Úgy teszek, mintha felhúznám a kezemet, hogy meg tudjak támaszkodni, de közben jól láthatóvá teszem a telefonom képernyőjét. A szabad kezemmel az ágy szélénél kezdek matatni, hogy azt higgyék, keresek valamit. A telefonom képernyője az üzeneteimet mutatta az utolsó pedig az volt, amit reggel küldtem Zayn-nek. Egyből az ő nevére nyomtam rá és a telefon már hívta is.
- Mi tart ennyi ideig? – hallottam meg magam mögött Andy hangját.
- Egy pillanat – felelem a hangomat még most sem sikerült visszaállítanom a normálisra.
A telefonban nagyon halkan, de meghallom Zayn hangját. Nem tudom megfejteni, mit mond, de miután meghallom a nevemet, rájövök, hogy ez nem a hangrögzítő.
- Segíts – suttogom a telefonba elég halkan, de remélem, hogy meghallja. Hallom, ahogyan a nevemet ismételgeti. Lemászom az ágyról, kiegyenesedem és a telefont az ágy szélére húzom.
- N-nincs itt – fordulok meg remegő hanggal.
- Mi az, hogy nincs itt?! – bődül fel Chris.
- N-nem tudom. Eltűnt. Mikor reggel megnéztem még itt volt… - motyogom.
Chris megindul előre, Andy pedig meg sem próbálja visszafogni. A pasas nekem esik, kezével megragadja a dzsekimet és hátralök.
Először az ággyal találkozom, majd lecsúszok róla és a fejem a víz alá merül. Nem vettem időben levegőt és a nyitva maradt számon keresztül is nyelem a vizet. Kikapom a fejemet a víz alól és köhögésbe kezdek, miközben megkapaszkodom az ágyban, hogy fel tudjak állni. Éppen kiegyenesednék, mikor Chris talpa találkozik a hátammal. A gerincem egy roppanó hangot hallat, majd nekiesek a szemben lévő ablaknak és elvesztem az egyensúlyomat. A víz újra a mellkasomig ér, de szerencsére most nem nyelek belőle.
- Hol a nyaklánc?! – üvölti Chris. – Tudom, hogy tudod, hol van! Add ide!!
Keze csattan az arcomon, mire könnyek szöknek a szemembe. Nincs is időm észhez térni, máris kapom a második pofonomat egy újabb üvöltés közepette.
- Add ide!! Kicsordulnak a könnyeim, miközben Chris a copfomnál fogva rángat fel a földről, cibál a szoba közepére és lök ismételten a vízbe. Mikor már másodszorra lemerülök, igyekszem addig ott maradni, ameddig csak bírok. A víz enyhíti a pofonok okozta fájdalmat és még a könnyeimet is letörli. Egészen addig tartogatom a levegőt, míg Chris a dzsekimnél fogva fel nem rángat.
A szoba közepén térdelek, zihálok és remegek egyszerre. Ahogy felemelem a fejem, a tekintetem találkozik Andy pisztolyával. A pisztolycső egyenesen rám mered, Andy ujja a ravaszon van.
A szívem ezerrel kalapál, esélyem sincs elfutni. Keserű ízt érzek a számban, és ahogy végighúzom a nyelvemet az alsó ajkamon, mély vágást érzek rajta. Felrepedt a szám valamelyik ütéstől és a seb még most is sajog. Andy-re nézek. Egy árva szót sem tudok kipréselni magamból. Látom, ahogy Andy ujjai ráfeszülnek a ravaszra. Összeszorítom a szemem, amikor hirtelen szirénát hallok.
- Francba! – szitkozódik Andy. A szemeim kipattannak, és a támadóimra nézek. Andy arca dühös grimaszba torzul, ajkai vicsorgásra húzódnak. Chris tekintete össze-vissza jár a szobában, miközben egyhelyben totyog.
- Andy, ezek a zsaruk…! – suttogja sápadtan. – Andy, tűnjünk el innen!
Andy tekintetét újra rám emeli, a pisztolyát a homlokomnak nyomja, de Chris elkapja a kezét.
- Hagyd a lányt, inkább pucoljunk!
- A nyaklánc nélkül nem mehetünk el! – mondja Andy. Mindketten halkan beszélnek.
- Mi a fontosabb a nyaklánc vagy az életed?
- Ha az elsőt nem szerezzük meg búcsút mondhatunk a másodiknak!
Kintről léptek zaja hallatszik és fojtott kiáltások. A két férfi egymásra néz, majd Andy rám, aztán felállnak és az ajtó felé veszik az irányt. Andy megáll az ajtóban.
- Nem most hallottál rólunk utoljára – mondja. Szapora pislogásba kezdek, a levegő a tüdőmbe szorul. Andy írisze vörösbe vált, pupillája keskeny vonallá szűkül, majd fejét elfordítja és kirohan az ajtón.
Egy halk nyögés kíséretében engedem útjára a levegőt, miközben kezemmel átfogom a vállaimat. Hátradőlök és fenékre esek. A fejemet a felhúzott térdeimre hajtom, amin csurom víz a nadrág. Könnyek gyűlnek a szemembe. Mi a fene volt ez?
Lépteket hallok a földszintről, majd a rendőrök feljönnek az emeletre. Kiáltásokat hallok.
- Uram! Itt egy nő! Látszólag eszméletlen!
Megkönnyebbülten felsóhajtok. Nagyon remélem Elyse néninek nem esett semmi baja. Biztos elviszik egy orvoshoz és az orvosok biztos megmondják majd, hogy semmi komolyabb baja nem lesz… ezt kell mondaniuk…
Halkan sírni kezdek. Remegnek a vállaim és szipogok, de nincs erőm megmozdulni. A testem több ponton is szörnyen sajog, ráadásul nyakig ülök a vízben. Fázom…
- Raven!
Hallom a víz csobogását, mire a kezeimet lassan leeresztem, és félig-meddig felemelem a fejemet. Zayn térdre borul mellettem és kezeivel megérinti a vállamat. Tekintetemet ráemelem, arca homályos a könnyeimtől.
- Mit műveltek veled…? – suttogja elhaló hangon. A sírás egy újabb hulláma veszi át felettem az uralmat, így nekidőlök Zayn mellkasának, kezemmel megmarkolom a pólóját és halkan folytatom a zokogást. Zayn karjaival körbeölel, és a hátamat kezdi simogatni.
- Hölgyem, ön jól van? – jön be egy rendőr. Halványan bólogatok. A rendőrsrác, aki alig lehet idősebb nálam, kérdőn Zayn-re néz.
- Semmi baja, csak egy kicsit megijedt. – mondja Zayn.
- Az érthető. – motyogja az egyenruhás srác. – Kérem, jöjjenek ki, még megfáznak a vízben.
Zayn bólint, majd segít felállni. Egyik karjával átfogja a vállamat és kisegít a nappaliba, majd segít lemenni a lépcsőn. Kint az utcán kapok egy takarót és melegítésképpen még Zayn is a vállamat dörzsölgeti. Csurom víz vagyok, remegek a hidegtől és még mindig nem vagyok túl a történteken.
Különösen az a vörös szempár nem akar eltűnni a fejemből. Csak képzeltem vagy Andy szeme valóban olyanná változott, mint amilyet azon a bizonyos estén láttam, mielőtt az Intézet négy hónapos vendége lettem? Kiráz a hideg, ahányszor csak rágondolok. Mégis mi a fene volt az? Tényleg megőrültem? Talán joggal kerültem diliházba…? Nem! Ezt egyszer már tisztáztam magamban! Ok nélkül kerültem oda és igenis láttam, amit láttam! Nem ellenkezhetek magammal és, ha már másodjára látok vérvörös szemeket és összeszűkült pupillát, akkor az biztos nem a képzelet műve! Nem vagyok őrült… nem, nem én vagyok őrült… a világ őrült… ez az egész mindenség, amiben élek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése