10. Fejezet - Beszélgetések

10. Fejezet

Sziasztok!
Megérkezett a következő fejezet, a kerek tízes! :)) Köszönöm a sok megtekintést, nagyon remélem ez még csak növekedni fog! ^^ Jó olvasást! ;)


Kopogásra ébredek. Morcosan a fejemre húzom a takarót, ám az a valaki megint kopog. Kitakarózom, felülök, és az ajtóra bámulok. Először csak az jut el a tudatomig, hogy nem otthon vagyok. Aztán szép lassan minden más is eszembe jut. Csoda lenne, ha otthon lennék…
- Ki az? – szólok ki és hátrasimítom a hajam.
- Boo Bear! – hallatszik kintről.

Louis Tomlinson
Boo Bear

Halványan elmosolyodom.
- Gyere be!
Az ajtó résnyire nyílik és Louis bekukucskál a szobába.
- Opsz! Felébresztettelek? – vigyorog rám.
- Aha – bólogatok álmosan, de azért mosolygok. Louis jókedve tényleg ragadós. – Harry merre van?
- Ő küldött. Azt mondja, van egy kis elintéznivalója, de nem mer egyedül hagyni a házban, ezért engem kért meg, hogy… vigyázzak rád.
- Dadust kapok? – vigyorgok.
- Úgy is mondhatjuk. – nevet Louis.
- Király, hogy ebben is ő döntött helyettem. – sóhajtok fel, majd hanyatt dőlök az ágyon.
Louis beljebb sétál, majd nemes egyszerűséggel mellém fekszik. Hátát nekitámasztja az ágy támlájának, lábát felrakja az enyém mellé.
- Kényelmesen fekszel? – nézek rá. – Vagy adjak egy párnát?
Louis felnevet.
- Nem köszönöm, tökéletes így.
Az ablakon bámulok kifelé és a takaró sarkával játszom.
- Mit gondolsz Harry-ről? – kérdi hirtelen Louis.
- Meg kellene ismernem ahhoz, hogy bármit is gondoljak róla. – felelem.
- Akkor máshogy kérdezem. – mondja Louis. – Mi volt az első benyomásod Harry-ről?
Pár másodpercig halogatom a választ. Úgy teszek, mintha gondolkodnék, pedig csak a pírt akarom eltüntetni az arcomról.
- A szabadságomat köszönhetem neki.
- És ez… jó pont nála? – kérdi Louis.
- Kinél ne lenne ez jó pont? – fordítom felé a fejem.
- Nem tudom. Ezért kérdezem. – mosolyog rám.
Elmosolyodom és felsóhajtok.
- De nehéz veled.
- Mások is mondják. – sóhajt Louis tetetett szomorúsággal. – Én nem vagyok jó senkinek.
Szája lefelé görbül és bociszemekkel néz rám. Felnevetek.
- Tényleg garantált a jókedv, ha veled beszél az ember. Humoristának kellett volna menned.
- Azért maradj a józan ész határain belül! – ül fel Louis úgyszintén, eljátszott megrökönyödéssel.
- Akkor az már meg sem említem, hogy Harry-nek modellnek kellett volna mennie. – rakom a kezem a homlokomra.
Louis fintorogva megrázza a fejét.
- Nincsenek is kockái! – húzza fel az orrát.
- Miért neked vannak? – vigyorgok rá.
- Naná! – csapkodja meg a hasát büszke mosollyal. – És még csak nem is rajzoltak!
- Csak el ne tűnjenek. – ülök fel én is.
- Edzőterembe járok szivi. Ha eltűnnének, az ellenkezne a fizika törvényeivel.
Felkuncogok.
- Nálad szerényebb embert még életemben nem láttam.
- Hát igen… ezt is sokszor mondják. Főleg Liam – mászik le az ágyról Louis. – Irigy az önbizalmamra. Mert mindig is jobb voltam a nőknél, mint ő.
- Az úgynevezett nők is mondják neked, hogy több szerénység szorult egy darab sajtba, mint beléd? – kérdem és a nők szónál idézőjeleket rajzolok a levegőbe.
- Ki akarsz kezdeni velem? – vigyorodik el Louis.
- Tuti vinném a pálmát. – nyújtózkodom, majd rákacsintok.
- A kis szerény. – cukkol Louis.
Felnevetek, majd kiszállok az ágyból.
- Nem tudod, hogy… esetleg... hol találok ruhát? – fordulok Louis felé és zavaromban az ujjaimmal kezdek játszani.
- De, tudom. – mosolyog rám. – Harry gondoskodott róla, Gemma alig fél órája ment el, miután hozott neked néhány ruhát.
- Fél órája? Előtte meg Harry lépett le? – pislogok nagyokat.
- Igen. – bólint nevetve Louis.
- Hány óra van? – szalad a szemöldököm a homlokom közepére.
- Dél múlt. – vigyorog rám Louis.
Elismerően bólintok magamnak. Jó sokáig aludtam. És még csak éhes sem vagyok.
- Na, gyere, Tommo megmutatja neked a ruháidat. – mondja Louis, majd szó szerint, kiszökken a szobából. Halvány mosollyal követem. Olyan, mint egy imádnivaló kisgyerek, aki sose fog felnőni. Felelőtlennek nem mondanám, mert tud komoly is lenni és érzi a dolgok súlyát, de nem is annyira komoly, mint mondjuk Harry. A két srác két különböző személyiség. Harry, aki nyugodt, kiegyensúlyozott és képes perceket egy helyben ülni, hogy a semmibe meredjen és gondolkodjon, míg Louis tele van élettel, sosem bír nyugton maradni és csak is a szívét követi. A két srác tökéletesen kiegészíti egymást. Talán ezért is olyan jó barátok.
Louis átkísér a fürdőszobába, ahol a mosógépre mutat, aminek a tetején, három kis kupacban ruhák sorakoznak.
- Ezek közül válogathatsz. – paskolja meg az egyik ruhakupac tetejét, majd gyorsan vissza is húzza a kezét. – Opsz, ez Gemm melltartója volt. Minek kell neki ekkora? – kerekednek el a szemei.
- Louis! – szólok rá zavaromban. Elég… szókimondó srác.
- Bocsi – emeli fel a kezét védekezően. – Igazad van. Ha Harry megtudja, hogy a nővére melltartóit tapizom, leszedi a fejemet.
Megforgatom a szemeimet.
- Mi az? – néz rám Louis. – Harry védelmező típus, szerintem minimum ezt tenné.
- Tényleg? – kérdezek vissza.
- Igen, bár lehet, hogy inkább csak kizárna a lakásból…
- Nem az! – legyintek.
- Hmm? Akkor mi? – húzza fel Louis a szemöldökét.
- Tényleg védelmező típus? – sütöm le a szemem. Louis halkan felkuncog. Gyorsan hozzáteszek még valamit, nehogy félreértse. – Csak, mert… nem látszik annak…
- Pedig az. – vigyorog Louis. – Akit egyszer a szívébe zár, azt megvédi bármi áron.
Halványan elmosolyodok.
- Jó lehet azoknak az embereknek. – jegyzem meg csak úgy mellékesen.
Louis elmosolyodik.
- Azt mondod?
- Ühüm. Jó érzés lehet, ha valaki vigyáz rád. Ha van valaki, akinek megnyílhatsz és elmondhatod, ha bánt valami. Jó, ha… van melletted valaki.
- Úgy mondod, mintha neked még sosem lett volna részed ilyesmiben – ráncolja Louis a szemöldökét.
- Mert nem is volt. Mármint… persze, ott voltak a szüleim meg Elyse néni, de… az mégsem olyan. Mármint… érted.
- Aha. – bólint Louis. – Na és az a… Zayn vagy, hogy is hívják?
Nyelek egy nagyot. Zayn nevére összeszorul a szívem és érzem, hogy a sírás kúszik fel a torkomon. Nem akarok Louis előtt sírni. Végre elmondtam valakinek a sok bajom közül az egyiket, ha most sírni kezdek, kénytelen leszek tovább beszélni és le is járatom magam előtte.
- Harry nem mondta neked? – kérdem halkan.
- De igen.
- Akkor miért kérdezed? – emelem fel a fejem.
- Hát… mert igazából még úgy nagyon én sem találtam olyan személyt, akire megérte várni, ha érted, hogy értem. – mosolyodik el féloldalasan Louis. – És csak szeretném tudni, hogy hogy is gondoltál Zayn-re, ha nem… úgy. – néz a szemembe.
- Igazából én magam sem tudom. Zayn olyan volt nekem, mint egy… pajzs. Aki jó, ha van és jólesik az árnyékában meghúzódni, míg felfogja az engem ért támadásokat. Nem tudom, hogy szerettem-e. Tegnap este, mikor Harry idehozott úgy éreztem, szét tudnék szakadni és akkor tényleg azt éreztem, hogy szeretem Zayn-t. De most meg… ha szembe kerülnék vele, szerintem már nem tudnék úgy nézni rá, mint eddig. Azt nem mondom, hogy gyűlölöm, de már nem is tekintem a barátomnak. Egyszerűen csak… eltűnt a pajzsom, így most szabadon ki vagyok téve mindenféle támadásnak.
Louis halványan bólogat.
- Önzően hangzik, ugye? – húzom el a számat.
Louis rám néz, de nem igen akar válaszolni.
- Megmondhatod, ha úgy hangzik. Ennél rosszabb már úgyse lehetne. – vonom meg a vállamat.
- Azért ezt ne mond. – lép közelebb hozzám. – Hidd el nekem, lehetne ennél sokkal rosszabb is. Igaz, hogy elvesztetted egy barátodat. De kaptál négy másikat helyette.
- Négyet? – pislogok nagyokat. – Nekem nem úgy tűnik…
- Tényleg? – játssza a sértődöttet megint Louis. – És akkor én mi vagyok? Krumpli? És Liam? És Niall? Ők meg répák vagy mi a szösz?
Halványan elmosolyodok.
- Kaptam egy krumplit és két répát. – mondom és közben az ujjaimmal mutatom a számokat.
- Meg egy dinnyét is. – nevet fel Louis.
- Dinnyét? – húzom fel a szemöldökömet.
- Hát a Styles-ok kitesznek egy dinnyét. Vagy mondjak inkább valami vastag és hosszú gyümölcsöt? – nevet megint, majd a gyümölcs szónál idézőjeleket rajzol a levegőbe.
Megrökönyödve bámulok rá, majd tenyérrel előre felemelem a kezem.
- Jó a dinnye.
Louis felnevet, majd kimegy a fürdőszobából és magamra hagy. Gyorsan lekapkodom magamról a ruháimat, és beállok a zuhanykabinba. Meleg vizet engedek és egy jó negyed órát mosakszom. Jól esik lemosakodni és felfrissülni, ráadásul így még gondolkodni is tudok. Ha végiggondolom az, hogy Zayn-nel voltam és, amit tegnap este éreztem maga volt a tömény önzőség. Csakis azért voltam együtt Zayn-nel, hogy legyen valaki, aki mögé elbújhatok, aki kimondja helyettem a kimondhatatlan szavakat és, akinek sírhatok a vállán, ha úgy érzem, nem bírom tovább. Tulajdonképpen én soha nem szerettem Zayn-t. Soha. Barátnak barát volt és mindenkinél többre tartottam őt. Talán ezért is törtem úgy össze. De szerelmes nem voltam belé. Voltam én egyáltalán szerelmes valaha? Akárkibe?
Nem tudom milyen érzés, úgy isten igazából szeretni valakit, mivel én még sosem voltam szerelmes. Mármint nem igaziból. Elhitettem magamnak, hogy, amit Zayn iránt érzek az szerelem, de valójában csak ösztön volt. Női ösztön vagy, hogy mondjam…
Kiszállok a zuhany alól és a ruhák közül kiválasztok egy fehér farmert és egy hosszú ujjú, fekete pulcsit. A nadrágom zsebéből, ami a kád szélére lett helyezve előveszem a nyakláncomat és a nyakamba akasztom. Beállok a tükör elé, megfésülködöm és kihúzom a szemem és úgy ennyi. Zokniban sétálok le a lépcsőn, de nem találom Louis-t. Besétálok a konyhába és az ablakból pont látom, ahogy a két srác hátul passzolgatja a másiknak a labdát. Louis szokásos fehér pólóját és hozzá a piros pulcsiját viseli farmerrel, Harry pedig egy fekete inget vett magára, szűk fekete farmerrel és a szokásos cipőjével. Mikor ért haza?
Kisétálok a hátsó ajtón a sima füves placcra. Nekünk is hasonló hátsó kertünk van, csak azon minden szerda és péntek este buli van, ahol apám és még néhány ember csont részegre issza magát, hogy aztán haza se találjanak. Anyu ezeken a napokon sosem volt otthon, arra hivatkozva, hogy befogták éjszakára a munkahelyére. Pedig valójában a barátnőjéhez ment aludni. Én meg egyedül maradtam apámmal meg a részeg munkatársaival.
Felsóhajtok. Ez volt az egyik ok, amiért otthagytam Magyarországot…
- Nézd csak! A pillangó kibújt a bábjából? – kiabál Louis és fülig érő mosollyal szalad elém.
Átkarolja a vállamat.
- Mennyi az állás? – mosolygok rá.
- Á, ez baráti meccs. Nem számolunk pontokat. – legyint, de azért hozzáteszi. – Viszont, ha élesben menne, én állnék nyerésre.
Elnevetem magam.  

"Akit egyszer a szívébe zár, azt megvédi, bármi áron."

- Képzeld beszélgettem Harolddal. – mondja, miközben a pálya felé lépkedünk.
- Miről? – kapom felé a fejem. Vajon Louis elmondta Harry-nek azokat a dolgokat, amiket mondtam neki?
- Arról, amit még a fürdőben mondtál. Hogy jó azoknak az embereknek, akiket Harry a szívébe zárt. – mosolyog rám.
- Igen… És? – sürgetem kicsit. Miket kotyoghatott ki?
- És Harry azt mondta, hogy téged már régen a szívébe zárt.
Louis a vállamba bokszol, majd kocogva megy vissza Harry mellé a pályára. A göndör hajú sráccal összeakad a tekintetem. Elmosolyodik, megjelennek gödröcskéi, majd int, hogy menjek oda. Egy hadsereg se tudna visszatartani.