6. Fejezet - Surprise

6. Fejezet

Sziasztok!
Igen, itt az új rész, eltaláltátok! :DD Ennek a vége talán kicsit akciódúsabb, így nagyon remélem, hogy tetszeni fog! ^^ Jó olvasást! ;)

Kedves Naplóm!
Miért?
Miért Harry-nek lett igaza?
Miért tévedtem?
Miért tette ezt Zayn…?
Nem értem, egyszerűen nem értem. Képtelen vagyok felfogni, mi vezérelte, miközben ellopta a nyakláncomat. Ennyire féltékeny lenne Harry-re? Az a gondja, amiért egy olyan nyakláncot hordok, amit tőle kaptam? Igaz, ami igaz, már kezdetektől fogva látszott köztük az ellenszenv, de arra soha sem gondoltam volna, hogy Zayn képes lenne ilyesmire vetemedni, csakhogy az ő pártjára álljak és lejárathassa Harry-t. Mióta is ismerik egymást? Pár órája? Talán öt órája? Vagy több? Mégis máris háborúzni kezdtek? De mi miatt? Miattam? Erősen kétlem. Nem érek én annyit, hogy harcoljanak értem. Ki is szeretnék maradni ebből az egészből, de hogyan, ha belekevernek? Nem tudom, mit csináljak. Mindenesetre Harry-től nem ártana bocsánatot kérni. De, ha vajon elmondom neki, hogy tényleg Zayn lopta el a nyakláncomat, mit fog csinálni? Miért kell feltennem ennyi kérdést? És miért nem kapok választ egyikre sem? 

Összecsukom a naplómat, a ceruzát visszateszem a gerincbe, majd visszarejtem az ágy matraca alá. Hanyatt dőlök az ágyon és csak bámulom a plafont, miközben ezerrel pörög az agyam. Tartozom egy bocsánatkéréssel Harry-nek, de, ha elmondom neki az igazat, vajon megint le fogja támadni Zayn-t? Ha most csinálok valamit vagy a kezembe veszem a dolgot, elveszítek egy barátot? Vagy többet?
A fejemre húzom a takarót és összegömbölyödöm. Pontosan ezért nem akartam, hogy a Styles család velünk vacsorázzon! A jelenlétük, Harry jelenléte csak balszerencsét hoz! Miért voltam én is olyan hülye, hogy beleegyeztem abba, hogy Zayn is itt legyen?! Én szítottam köztük harcot? Az én hibám lenne? Nem akarom, hogy az legyen! Szeretnék újra Zayn-el lenni és szerintem Harry is jó fej srác, csak meg kellene ismernem! De úgy ez nem megy, ha közben ki akarják nyírni egymást! Zayn ezek után mindig gyanakvással fog nézni Harry-re, amit még meg is értek. Csoda, hogy bennem még bízik...
Mindegy. Ha még többet agyalok ezeken, megfájdul a fejem. Kibújok a takaró alól, az oldalamra fordulok, és még gyorsan megtapogatom a fejem fölött a falat. Az ujjaim közrefogják a nyaklánc medálját, majd eltűnnek a párnám alatt. Egy gondolat marad csak meg bennem: holnap egészen biztos, hogy beszélek Zayn-el.

***

Felöltözve ülök az ágyamon és a nyaklánccal babrálok. A telefonom nem messze tőlem ugyanígy hever az ágyon. Vagy egy órája küldtem egy SMS-t Zayn-nek, hogy nem lenne-e kedve találkozni velem. Nem randi, csak egy baráti találkozó. De még mindig nem írt vissza…
Mikor is keltem fel? Fél hat, hat óra?  Alig, hogy kikeltem az ágyból elmentem zuhanyozni, felcopfoztam a hajam, majd magamra kaptam egy egyszerű piros pólót és egy szaggatott, fekete farmert és azóta, itt ülök az ágyon. És még csak nyolc óra lesz…
A kezembe veszek egy párnát, mikor valami halkan koppan az ablakon? Esik?
Lemászom az ágyról és az ablakhoz megyek. Nekitámasztom a homlokomat és az utcát kémlelem. Értetlenül meredek a járdára és sietve kinyitom az ablakot, majd kikiabálok:
- Zayn! Mit keresel te itt?
A srác vigyorogva mutatja felém a kezében szorongatott telefonját:
- Megkaptam az SMS-t!
- Azt írtam, hívj vissza, ha benne vagy! – támaszkodom az ablakpárkányra. Ez a srác mindig meg tud lepni.
- Gondoltam, így viccesebb! – vonja meg a vállát.

Enyhe mosollyal az arcomon megcsóválom a fejem.
- Maradj ott, mindjárt lemegyek!
Becsukom az ablakot, felkapom a dzsekimet és ezúttal nem leszek olyan hülye, hogy a nyakláncot is itt hagyjam. Felhúzom a dzsekimen a cipzárt és alá rejtem a nyakláncot. Elhagyom a lakást és közben igyekszem nem felébreszteni Elyse nénit. Hosszú napja volt tegnap, egy kis pihenést igazán megérdemel. De azért nem megyek el szó nélkül. Írok egy rövid levelet, amit aztán lerakok az asztalra, felkapom Zayn öltönyét, aztán lemegyek a lépcsőn.
Ahogy kinyitom a bolt ajtaját, kapok egy ölelést Zayn-től és egy puszit a homlokomra.
- Ezt tegnap itt hagytad! – nyújtom felé az öltönyt, miközben az arcát fürkészem. Tekintetében nem látszik változás, arca ugyanolyan marad, csak egy hálás mosolyt küld felém.
- Kösz! Már akartalak hívni miatta, de mondom, még biztos alszol… - akasztja a karjára az öltönyt. Egyébként egy egyszerű fekete pólót, farmert és bőrdzsekit visel.
- Á nem, nagyon hamar felkeltem. – rázom meg a fejem. – Nem bírtam tovább aludni.
- Felébresztett valami? – szűkül össze Zayn szeme.
- Nem… nem, nem mondhatnám. Inkább csak nem voltam álmos.
- Pedig biztos sokáig fent lehettél tegnap éjjel. – jegyzi meg Zayn. Minden figyelmeztetés nélkül megfogja a kezem és maga után húz a járdán. Én pedig nem engedem el a kezét.
- Hát igen, elég sokáig ébren voltam. Mondtam már, nem tudtam aludni. – rakom a dzsekim zsebébe a szabad kezemet.
- És, ha nem tudsz aludni, akkor mit csinálsz? Bámulod a plafont? – mosolyog rám féloldalasan.
- Többnyire. – vonom meg a vállamat. – De tegnap például naplót is írtam.
A szemem sarkából figyelem Zayn reakcióját. Állkapcsa megfeszül, tekintetét hirtelen felém kapja. Így kell egy hajót a veszélyes vizekre navigálni.
- Gyanúsítasz még engem ezzel kapcsolatban? – kérdezi Zayn.
- Az a gond, hogy nem tudom, mit gondoljak. – nézek rá. – Nem akarok senkit sem gyanúsítani, de azt még te sem tagadhatod, hogy gyanús, ami történt. És akár tetszik, akár nem, te vagy a gyanú középpontjában.
- Ha így gondolod, tegnap miért mondtad az ellenkezőjét? - áll meg hirtelen Zayn. Egy zebra előtt állunk. Megvárjuk, míg nem jön erre autó, majd átmegyünk az út túloldalára.
- Zayn te is ezt mondtad volna. – felelem.
- Ebben ne legyél annyira biztos. – mondja Zayn. Hangja egy kicsit rideg. – Tudod vannak emberek, akik ki tudnak állni a véleményük mellett.
- Ezt most vegyem sértésnek? – engedem el a kezét.
- Ez is csak vélemény volt. – áll meg Zayn.
Csak nézünk egymásra, mintha vadidegenek lennénk. Bizalmatlanul méregetjük a másikat. Én pontosan ezt akartam elkerülni. Ha ez így megy tovább, elvesztem Zayn bizalmát. Vagy már el is vesztettem?
- Tudod mit? Felejtsd el! – legyint, majd hátraarcot csinál.
- Most hová mész? – kiabálok utána.
- Olyan emberek közé, akik bíznak bennem! – hangzik a válasz.
Földbegyökerezett lábakkal állok a járdán, míg Zayn be nem fordul az egyik sarkon és el nem tűnik a szemem elől.
Ügyes vagy Raven, ezt aztán jól elintézted! Miért nem tudod befogni a szádat?!
Felsóhajtok, és az égre emelem a tekintetemet. Be van borulva. Előbb vagy utóbb biztos, hogy esni fog. És, ha nem érek haza, mielőtt rákezd nem lesz sok értelme a dzsekinek.
Elindulok vissza a járdán, miközben mindkét kezemet zsebre dugom és csak a járdát bámulom. Én ezt nem értem. Tényleg nem értem. Zayn-el még soha nem veszekedtünk. Még akkor sem, mikor elmondtam neki, hogy nem szeretnék vele járni. Még azt a hírt is nyugodtan fogadta, talán egy kicsit szomorkásan. De nem veszekedtünk. Még csak fel sem emeltük a hangunkat. Egymás társaságában eddig még soha. Most meg…
- Raven?
A nevemre felkapom a fejem. Egy Adidas-os pulcsit viselő srác sétál velem szemben. Egyik kezében kávéspohárral. Mögötte pedig… jaj, ne.
- Mit akartok? – kérdem fanyarul.
- Látom, te se aludtál sokat. – jegyzi meg Harry.
- Nem hagynád abba gúnyolódást? Így is elég szar napom van.
Ki akarom kerülni őket, de a göndör hajú srác elkapja a karomat.
- Hagyjál békén! – fordulok vissza bosszúsan. Egy zöld és egy kék aggódó tekintetet kapok válaszul.
- Elmondod mi a baj? – kérdi Louis, egy kedves mosollyal.
- Nem. – felelem nyersen. Pont az hiányzik, hogy ők pátyolgassanak. – Hagyjatok békén.  
Kirántom a karom Harry szorításából, majd elindulok, de alig teszek két lépést és a mély, rekedtes hang utánam szól.
- Az a gond, hogy igazam volt?
Megtorpanok. Ökölbe szorítom a kezem. Kezd az agyamra menni. Megint…
- És, ha igen? – fordulok meg, hogy farkasszemet nézhessek vele.
Magabiztos mosolyt küld felém.
- Legalább rájöttél, melyik srác áll melletted.
- Nincs szükségem srácokra! Elegem van mindből!
- Hé, én mit vétettem? – szól közbe Louis. Harry felkuncog.
- Nem vagyok vicces kedvemben! – morgom.
- Igyál meg egy kávét Louis-al! – vigyorog rám Harry. – Hidd el, egyből felvidulsz!
- Mert ő olyan vicces srác, mi? – kérdem idegesen.
- Vettem, nem akarsz Louis-al kávézni. – emeli fel a karját védekezően Harry. – Akkor mit szólnál, ha velem innál meg egy kávét?
Nagyokat pislogok. Kiveszem a kezeimet a zsebemből.
- Nem fogok veled randizni!
- Nem randi! – mosolyodik el Harry és Louis is felkuncog. A göndör arcán megjelennek a gödröcskék. Homloka kisimul. Egy őszinte mosoly. Én ilyet most nem tudnék. – Csak megiszunk egy kávét és közben megbeszéljük ezt az egészet. Benne vagy? Csak te és én. Louis úgyis hazatalál egyedül.
- Kösz Hazza. – grimaszol Louis.

- Hazza? – ismétlem el az eddig még sosem hallott nevet.
- Becenév. – mosolyog rám Louis. – Harry nagyon szereti, ha így hívják! – kacsint rám.
Halvány mosoly jelenik meg az arcomon Harry reakcióját figyelve.
- Nem engem hív az anyukám Boo Bear-nek! – fordul hátra Louis felé.
- Hé, én büszke vagyok erre a névre!
Halkan kuncogok. Látszik rajtuk, hogy jó régóta ismerik egymást. Úgy szívatják a másikat, hogy eszükbe se jut megsértődni. Bezzeg mi nem voltunk ilyenek Zayn-el.
- Na, de, térjünk vissza a randi témára! – tartja fel a kezét Louis, majd belekortyol a kávéspohárba.
- Nem randi. – morogja Harry.
- Pedig úgy viccesebb lenne! – vonja meg a vállát Louis.
Harry újra rám néz. A szemöldökömet felvonva mutatok Louis-ra.
- Mindenből viccet tud csinálni?
- Igen. – bólint határozottan Harry. – De most mindezt figyelmen kívül hagyva, benne vagy a kávézásban?
- Hát… nem is tudom… - vakarom meg a tarkómat. – Haza kellene mennem, segíteni Elyse néninek. Nemsokára nyitás és…
- Ne már Raven! – mosolyog rám Harry. – Csak egy gyors kávé!
- Bocs, de… most inkább kihagyom. – sütöm le a szemem. – Majd máskor…
Ismét megfordulok, de Harry megint a karom után kap.
- Ígérd meg! – mondja rekedtes hangján.

- Mi? – nézek hátra értetlenül.
- Még a végén képes leszel elsumákolni a dolgot, szóval ígérd meg, hogy egyszer eljössz velem kávézni!
- De Harry…
- Csak ígérd meg! – néz a szemembe. – Utána esküszöm, elengedlek.

Tekintetemmel megkeresem Louis-t. Sunyi mosollyal iszogatja a kávéját, majd alig észrevehetően bólint egyet. Újra Harry-re nézek. Zöld íriszei fogva tartják a tekintetemet.
- Rendben. Megígérem. Egyszer elmegyek veled kávézni.
Harry elengedi a karomat, majd elvigyorodik.
- További szép napot! – fordul meg. Odamegy Louis mellé, majd megint rám néz és kacsint egyet. – Még találkozunk.
Befordulnak a sarkon és már itt sincsenek.
Nagyokat pislogva fordulok meg és indulok el hazafelé. Átvágok a zebrán, amerre Zayn-el is jöttünk, majd befordulok az utcánkba. Nem is kóboroltam olyan messzire, mint gondoltam. Vagy csak Harry-ék jöttek ennyire közel…?
Felemelem a fejem, hogy vessek egy pillantást a boltra. A tekintetem egyből a betört üvegajtóra téved és még a csörömpölést is tökéletesen hallom.
A levegő a tüdőmbe szorul és minden más érzelmem a külvilágba. Csak egy valami lebeg a szemem előtt. Lehet, hogy betörtek hozzánk és Elyse néni ott van bent.
Rohanni kezdek, meg sem állok az ajtóig. Azon akkora a lyuk, hogy simán beugorhatok rajta keresztül az üzletbe. Gyorsan körülnézek. Itt nem dúltak fel semmit, nincs nyoma erőszakos behatolásnak. Akkor a lakásban vannak.
Felsprintelek a lépcsőn és hirtelen azt veszem észre, hogy vízben tocsog a cipőm. Feltépem a lakás ajtaját, mire a víz megcsapja a lábszáramat és majdnem ledönt a lábamról. Begázolok a majdnem vádliig érő vízbe, ami most szép lassan folydogál le a boltba a lépcsőn keresztül. Legelőször a konyhába megyek és elzárom a csapot, majd átgázolok a fürdőkbe is. A szobám is vízben úszik, minden padlón hagyott tárgyam csurom vizes lett. Kirohanok az előszobába és elkiáltom magam:
- Elyse néni!
Miután nem kapok választ olyan érzésem van, mintha vasmarokkal markolnának a zsigereimbe. Félek.
Be akarok nyitni Elyse néni szobájába, de az ajtó zárva van. Elkezdek dörömbölni az ajtón.
- Elyse néni! Nyisd ki! Elyse néni!
Nem hallok semmit a víz csobogásától és a ház megannyi hangjától, de hirtelen kattan a zár.
Megkönnyebbülten felsóhajtok, de mikor kinyitják az ajtót, nem Elyse néni hangját hallom.
- Ha megmozdulsz, meghalsz!