13. Fejezet - Titkos kis randevú

13. Fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy elég régen volt új rész, de tényleg eléggé elfoglalt voltam. Magánélet és suli egyaránt szóval nem igen volt időm írni és ihletem se volt nagyon. :/ Ez is csak egy elég rövid rész lett, de ígérem, most majd megpróbálom fellendíteni a cselekményt és kis izgalmat is csempészni, a sajátos romantikám mellé. ^^ Addig is remélem tetszeni fog ez a kis helykitöltő fejezet! :) Jó olvasást! ;)


- Mi most randizunk?
Harry válla megrázkódik a halk nevetéstől.
- Nézőpont kérdése. – mosolyog rám, ezzel kivillantva szabályos fogsorát.
Valahogy számítottam rá, hogy nem kapok egyértelmű választ. Harry már csak ilyen.
Mellém sétál, kezét a derekamra teszi és a fák között álló kis asztalkához vezet. Megtölti a poharakat pezsgővel, majd az egyiket odaadja nekem. Koccintunk, majd beleiszunk a pohárba. Harry egyszerre lehúzza az egészet, én viszont csak kettőt kortyolok.
Visszarakjuk a poharakat az asztalra, majd leülünk a székekbe. Nem tudok mit mondani, ilyen szituációban még nem volt részem. De nem is kell sokat várnom, a magnóból érkező zongoraszóval  Harry mély hangja vegyül.
- Tudom, hogy nem voltam a legjobb vendéglátó. Főleg ezért szeretnék bocsánatot kérni. Nem lehetett könnyű beköltözni hozzám. De jó hír, hogy két hét múlva már haza is költözhetsz. – ereszt felém egy halvány mosolyt.
Elszontyolodom a hír hallatán. Két hét? Az még rengeteg idő. Addig bármi történhet. Velem, Harry-ékkel, Zayn-el…
- Elyse néniről nem tudsz valamit? – fordulok Harry felé. – Hogy van?
- A kórházzal tegnap óta nem vettem fel a kapcsolatot, de akkor még azt mondták nem lesz komoly baja.    
- Értem – motyogom válaszul.
Csendben hallgatom a zongoraszót, miközben a hüvelyujjammal kopogok a poharamon. A ház ablakaiból fény szűrődik ki. Vajon Louis most mit csinálhat?
- Tudsz táncolni?
- Tessék? – fordulok Harry felé.
Megjelennek gödröcskéi, miközben elmosolyodik.
- Tudsz táncolni? – kérdi újból.
- Hát ööö… - túrok a hajamba szégyenlősen. – Igazából nem… mármint…
Harry halk nevetést hallat. Feláll a székből, majd felém nyújtja a kezét. Kerek szemekkel nézek rá és hosszú ujjaira, melyek némelyikét gyűrűk ölelik körbe.
- Nyugalom, itt senki sem fog kinevetni. – mondja Harry, arcáról nem tűnik el a mosoly.
Félősen csúsztatom tenyerem az övébe. Ujjai közrefogják kis kezemet, majd felhúznak a székből és a pázsitra vezetnek. Harry a bal kezét a derekamra csúsztatja és közelebb húz magához. Érzem, hogy libabőrös leszek. A vékony ingemen keresztül, tökéletesen érzem érintését a bőrömön.
Másik kezemet a vállára húzza. Ujjaim érintik göndör haját. Selymes tincsei csikizik a bőrömet, és ahogy szemébe nézek borzongás fut végig a gerincemen. Másik kezét összekulcsolja az enyémmel és megemeli, nagyjából egy magasságban van a vállammal.
Harry nem éppen egy alacsony ember, így amikor lép egyet hátra és követni akarom, a kezem lecsúszik a válláról.
- Gyere közelebb – mondja. Arcán most nem mosoly ül, inkább gyermekies öröm. Mint, amikor egy kisgyerek kipróbálhat egy vadonatúj játékot. Homloka ráncokba szalad, ahogy tenyerét a hátamra csúsztatja, így mellkasunk gyakorlatilag összeér, majd újra lép egyet hátra. Ezúttal számítok rá és követem lépteit. Oldalra lép, majd előre. Nem találom a logikát a lépéseiben, így nehezen tudom követni. Örökösen a lábamat nézem, próbálom nem megtaposni és lehetőleg nem hasra esni.   
- Nem ott vagyok – hallom Harry hangját. Felemelem a fejem. Érzem, hogy elpirulok gyengéd tekintetétől. Próbálom tartani vele a szemkontaktust, de örökösen elpirulok. Úgy érzem képes a lelkembe látni a pillantásával. Olyan szép szemei vannak és közben meg olyan zavarba ejtő, ahogy néz. Bár lehet, hogy csak nekem.    
Forgunk még kettőt, majd Harry megáll.
- Úgy érzem, ez neked nem fekszik.
- Ne haragudj – sütöm le a szemem. Leveszem kezem a válláról, ő pedig elengedi a derekamat és a kezemet.
- Csak nem fogok megharagudni rád ezért. – mosolyog rám.
Visszaülünk a székekbe. A kezembe veszem a pezsgőt és egy húzásra megiszom mindet, ami a pohárban maradt.
- Szóval, táncolni nem éppen szeretsz – mondja Harry. Lerakom a poharat az asztalra, majd bólintok. – Akkor mit szeretsz csinálni?
Gondolkozva hátradőlök a széken. Mit szeretek csinálni? Fogós kérdés.
Hangosan kifújom a levegőt és kisöpröm a hajam az arcomból.  
- Szeretek sétálni. Elmenni egyet a városba. Nem vásárlás vagy valami, csak úgy snasszban sétálni. Nézegetni a kirakatokat. Az embereket. Ez nekem olyan stressz oldó.
Harry elgondolkozva bólogat.
- És te? Mit szeretsz csinálni? – kérdezem én is.
- Nem is tudom. – dől hátra Harry. – Mondjuk… beülni egy jó kis kávézóba és élvezni a csendet és nyugalmat. Esetleg kirándulni, tudod elmenni egyet az erdőbe vagy valahova.
- Értem – bólintok. – És ez a vadászos dolog? Nem szoktál… edzeni? Vagy kondizni?
- De, persze, hogy szoktam – bólint Harry. – De ne úgy képzeld el, hogy egy kiskéssel hadonászom, mint a filmekben!
- Valahogy gondoltam – kúszik mosoly az arcomra. – Akkor hogyan? Karatézol vagy inkább egy karddal hadonászol?
- Ne kezdj lottózni, mert egyik sem talált. – grimaszol Harry. Mint, aki csúfolódni akar, de közben nem bírja megállni, hogy ne mosolyogjon. – Konditerembe járok.
Elmosolyodok.
- Egyszer elvihetnél engem is. Még életemben nem voltam konditeremben.
- Akkor már értem, honnan ez a rémes tűrőképesség! – csipkedi meg Harry a kezemet.
- Hé! – méltatlankodok. – Igenis van tűrőképességem!
- Tényleg? Na, had lássam! – áll fel Harry.
Reflexszerűen kiugrok a székből és rohanni kezdek a ház felé, de sec-perc alatt elém kerül, így kénytelen vagyok más felé futni. Ezt addig csinálja, míg vagy hatszor körbe nem futom az udvart. Előrefutok az első udvarba, megkerülöm a medencét, amiben még így ősszel is áll a víz. A ház falának nekitámaszkodva kezdek zihálni és egyszerűen megállok.
- Vége, kifulladtam…! – lihegem, levegő után kapkodva és a szúró oldalamat szorongatva. Harry csak vigyorogva áll mögöttem.
- Mondom én, hogy nincs itt tűrőképesség! – veregeti meg a vállamat.
- Dehogy nincs! – zihálom. – Minimum nyolcszor körbefutottam a házadat! Az azért nem kis teljesítmény!
- Jó, rendben, ezt elismerem. – emeli fel a kezét Harry. – De azért a gimiben nem lehettél osztályelső futásból!
Kiöltöm rá a nyelvem.
- Ó, igen? – kezd el ő is incselkedni. – Akkor gyere, kapj el!
Harry lassan kocogni kezd a ház bejárata felé. Mint az őrült indulok utána, de mikor rálépek a medencét körülvevő csempére, és a vízre, ami tócsákban áll rajta elvesztem az egyensúlyomat. És rossz irányba zuhanok.
Visítva zuhanok a vagy három méter mély medence vize felé. Nyitva van a szám, mikor a víz alá süllyedek, így levegő helyett, víz ömlik a tüdőmbe. Őrült módjára kezdek csapkodni, de ahelyett, hogy a felszínre jutnék, csak a medence alja felé süllyedek.
Igen ez nem egy nagy előnyöm. Imádom a vizet. De nem tudok úszni.
Érzem, ahogy megemelkedik az ingem és a víz beáramlik alá, teljesen körülvéve a testemet. Egyre csak húz lefelé és akármit csinálok, egyre inkább csak süllyedek. Nem tudom, mit csináljak. Reflexként csapkodok és rugdalok, mint egy őrült, de ezzel nem megyek semmire. A számból buborékok emelkednek a felszínre, ahogy segítségért akarok kiáltani. Úgy érzem, menten elfogy minden oxigénem és megfulladok. Érzem, ahogy kifogy az erő a kezeimből és a lábaimból.
A víz kavarog köröttem, buborékok ezreit látom. Majd valami vastagot és feketét, ahogy felém nyúl a vízen keresztül. Megragadja a derekamat, majd a hajam a fejem két oldalára úszik, ahogy sodródom valamerre.
Elsőre csak a csobbanást észlelem, majd azt, hogy víz folyik a számból és az orromból. Kerekre tágult szemekkel ragadom meg azt a valamit, ami a felszínen tart és pánikszerűen próbálok levegőt venni. Felemelnek a medence szélére, majd kiráncigálnak a vízből, én pedig a hasamra fordulok és fuldoklásos köhögések közepette köpöm a vizet a csempére.
- Raven! – hallom meg Harry hangját, majd egy kezet érzek a hátamon.
Hörögve veszek mély levegőket, majd oldalra nézek, hogy tekintetünk találkozhasson. Harry-nek vizes a haja, az arcáról víz csöpög, a zakója nincs rajta, fehér inge vizesen tapad felsőtestére.
- Nem tudsz úszni? – kérdezi, vizes kezével egy hajtincset kisöpör az arcomból.
Megrázom a fejem, miközben a vízcseppek közé a könnycseppjeim is vegyülnek. Nem tudom, miért kezdtem sírni, talán az ijedtségtől.
- Szerintem hagyjuk abba mára a randizgatást. – zihál Harry. A víztől nem látja a könnyeimet.
Bólintok.

Harry megkönnyebbült sóhajjal a hátára fordul, elfekszik a fűben. Keze a hasán pihen, szemét lehunyja, mellkasa szaporán emelkedik fel-le a gyors légzéstől.
- Harry – szólítom meg.
Felém fordítja a fejét.
- Ha legközelebb azt mondom kifulladtam, akkor inkább menj be és hozz egy kávét, jó?  
Harry hangosan felnevet.
- Rendben!
Elmosolyodok, majd én is halkan nevetni kezdek. Együtt nevetünk a kivilágított medence mellett a saját szerencsétlenségünkön.